„Törődjél és szeress,
Mindenki azt mondja:
Hogy amennyit most adsz,
Annyit kapsz majd vissza!”

/Részlet M. Legrand: Az idősek tisztelete! című verséből/

2017. május 27-én, szombaton délután 6 órakor a korábbi évekhez hűen idén is megrendeztük az idősek estéjét. Az esemény kezdete előtt Hutóczki Péter polgármester úr és felesége településünk nevében meglátogatták és megajándékozták községünk legidősebb lakosát, a 94. életévében járó Konyári Józsefnét, aki a korához képest jó egészségnek örvendve nagy örömmel fogadta a köszöntést.

Az ünnepi program a Búzavirág Néptánccsoport mezőségi táncával kezdődött, majd a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola 2. osztályos diákjai kedveskedtek egy műsorral a szépkorú vendégeinknek. Először Gombos Rebeka tolmácsolásában hallhattuk M. Legrand: Az idősek tisztelete! című verset, majd a gyermekek Mercs Róbertné tanárnő felkészítésével a Holle anyó meséjét játszották el. A fabula végén a jó elnyerte jutalmát, a rossz a büntetését, és aki végignézte az előadást, nagyon jól szórakozott, hiszen az iskolások szereplése igazán szívhez szóló volt. A Piros Mályva Népdalkör vidám egyvelege, és néptáncosaink kalotaszegi tánca némi derűvel és fiatalsággal ajándékozta meg kedves vendégeinket.

A műsor Hutóczki Péter polgármester úr beszédével zárult, aki dicsérte az előtte fellépő szereplők magas színvonalú produkcióit, majd megköszönte a Nyugdíjas Klub tagjainak a csigakészítést, mely nélkül a mai vacsora első fogása nem jöhetett volna létre. Településünk vezetője elmondta, községünkben is létezik a generációs különbség, mely óhatatlanul magával hozza azt, hogy egymást nem igazán értjük meg, de ha segítünk a másikon, akkor ez a probléma is áthidalható. Szépkorú vendégeink Krisztus követésében is példát mutatnak, s kérjük őket, adják át bölcsességüket a fiatalabbaknak, mellyel ők is a helyes irányba terelik életüket.

Ezután polgármester úr köszöntötte az ebben az évben jubiláló házaspárokat: a 60. házassági évfordulóját ünneplő Császár Jánost és Szilágyi Máriát (december 7.), az 50. házassági évfordulójához érkező Gábor Józsefet és Marthi Máriát (november 5.), Sándor Andrást és Jurcsek Máriát (november 25.), Kiss Györgyöt és Kővári Juliannát (december 2.), és köszöntötte Verő Ferencnét, aki április 27-én töltötte be 90. életévét. Isten adjon nekik sok erőt és jó egészséget! Ezután beszédében arra kérte az időseket, hogy szóljanak, ha véleményük szerint valamit nem jól tesznek a hivatalban, sőt, a dorgálást is elfogadja tőlük, hiszen tudja, hogy ezt is jó szándékból teszik. Végül jó étvágyat kívánt a jelenlévőknek, és megköszönte az ételkészítést Földháti Istvánnak, Sándor Lászlónak, és mindenkinek, aki segített ebben. A beszédet követően nagy meglepetésünkre a Nyugdíjas Klub tagjai a Piros Mályva Népdalkörrel közösen énekeltek számunkra egy dalt egyesületükről és mindennapjaikról.

Az étkezés közben és után a vendégek elbeszélgettek egymással, nosztalgiáztak egy kicsit, s reményeink szerint élményekkel gazdagabban térhettek haza ezen a szép estén. Tiszteljük időseinket, és gondoskodjunk róluk, hiszen múltbeli cselekedeteik és tevékenységeik nélkül nem lenne se jelenünk, se jövőnk. Isten éltesse őket sokáig!

 

„Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket”

 /Részlet Óbecsey István: Szeressétek az öregeket című verséből/

 

Képek

2024. március 29., péntek
Köszöntjük Gedeon, Johanna olvasóinkat!
Holnap Auguszta napja lesz.
Facebook
Hírlevél