A szokásokhoz hűen községünk önkormányzata az idén is meghívta településünk lakosságát egy közös karácsonyi ünnepségre. 2016. december 18-án, a vasárnap délután 3 órakor kezdődő műsorra az erre az alkalomra méltóképpen felöltöztetett nagyterem majdnem szűkösnek bizonyult a sok vendég miatt, ami igen nagy örömmel töltött el bennünket.

A program az óvodások fellépésével kezdődött, és Szoboszlai Szilvia és Hutóczki Valéria óvónők felkészítésével magas színvonalú produkciót adtak elő. Betlehemes műsoruk nagy tetszést aratott az érdeklődők körében, az „öreg” pedig humorával „kényszerített” mosolyt mindenki arcára. A második részben a bibliai történetet és a karácsonyi hagyományokat elevenítették fel számunkra, láthattuk Szűz Máriát a kis Jézussal, de az angyalok és pásztorok is megjelentek szemeink előtt. Óvodásaink tüneményesek és bűbájosak voltak, láthatóan ők is jól érezték magukat az előadás alatt, és ezzel nagyon jó alaphangot adtak a mai estének.

Ezután a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános iskola 6. osztályos diákjai Niziolék Emese tanárnő felkészítésével egy táncos műsorral leptek meg bennünket, és az elegánsan előadott, látványos koreográfiával feldobott produkciójuk láttán még a karácsonyfa is táncra perdült volna, de pechjére nem talált magának párt. Az iskolások programja Ady Endre Karácsonyi rege című vers elszavalásával folytatódott, melyet Szilágyi Ádám kiváló tolmácsolásában hallhattunk. Ezt követően Sarkadi-Ács Erzsébet Márta tanárnő felkészítésével és szintetizátoron való közreműködésével, illetve Sarkadi Tibor gitáros kíséretével az iskolások énekkara lépett fel, és a karácsony lényegét kifejező dalaikkal igazi ünnepi hangulatot teremtettek számunkra. Különösen a kezdés volt meglepetés, hiszen gregorián dallamokon és latin nyelven énekeltek diákjaink.

A Piros Mályva Népdalkör tovább emelte az ünnepség színvonalát. Gyönyörű hangjukkal Jézus Krisztust, a most született Megváltót dicsőítették, és ezzel egy „szelet” Betlehemet hoztak kicsiny községünkbe.

Hutóczki Péter polgármester úr ünnepi beszédében kifejtette, mostanában gyakran elhangzik, hogy „jót tenni jó”, de szerencsére Fülöpön a lakosok már régóta gyakorolják az önzetlen cselekedet eme nemes gesztusát. Ezt követően kitért a békesség fontosságára, és kiemelte, hogy először Istennel tegyük rendbe „dolgainkat”, s tapasztalata szerint utána már könnyebb lesz embertársainkkal is rendezni kényes ügyeinket. Községünk vezetője a maga és a hivatal dolgozói nevében bocsánatot kért azoktól, akiket akarva vagy akaratlanul megbántottak. Polgármester úr értékelte az idei esztendőt is, melyben voltak sikerek és nehézségek is egyaránt, de talán az év legfontosabb eseménye az iskolánk egyházi kézbe kerülése volt, mellyel sikerült helyben tartani diákjainkat. Az ünnepi beszéd végén békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánt mindenkinek, majd meginvitálta a lakosságot egy kis bejglire, teára és forralt borra.

Az est zárásaként a Művelődési Ház parkjában felállított és ünnepi díszbe öltöztetett betlehemnél a jelenlévő vendégek közösen énekkel dicsérték a jászolban fekvő kis Jézust. Köszönjük a fellépőknek és a vendégeknek az előadást és részvételt, s hogy szeretetükkel szebbé tették a mai napot!

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Képek

2024. április 19., péntek
Köszöntjük Emma olvasóinkat!
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz.
Facebook
Hírlevél