2016. október 16-án, ismét elérkezett templomunk búcsú ünnepe. A szomorkás idő ellenére sokan hallották meg a harang hívó szavát.

A Rózsafüzér közös imádkozása után a meghívott atyák megkezdték az ünnepi Szent Liturgiát. Öröm volt hallani az együtt éneklő és imádkozó hívek hangját, ami biztosan kedves volt a Jó Istennek. Tóth Elek nyíracsádi parókus atya szent beszédében kihangsúlyozta templomunk építésének történetét, az Istenhez és a görögkatolikus egyházunkhoz való ragaszkodásunkat, melytől sem rossz idő, sem betegség, sem pedig háború el nem tántoríthat. Az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek fontosságára hívta fel a figyelmet. Ne felejtkezzünk el felebarátunkról a hétköznapokban sem, hiszen Krisztus, mint király, értünk, köztünk és bennünk van.

Áldás előtt, parókus atya köszöntötte a meghívott atyákat:
Szimicsku Ferenc esperes atyát, Tarapcsák János parókus atyát, Tóth Elek parókus atyát, Sási Péter esperes atyát, Jaczkó Dániel parókus atyát, valamint Tapasztó János kanonok atyát, aki ismét vállalta a Szent Liturgia alatt történő gyóntatást, hogy méltóképpen tudjanak a kedves testvérek Szent áldozáshoz járulni. Továbbá parókus atya köszöntötte falunk jegyző asszonyát, Kissné Terdik Erzsébetet, Hutóczki Péter polgármester urat, illetve a Max-Mix 2001 Bt-től Mitala Attilát, akinek segítségével elkészülhetett a mozgáskorlátozott feljárónk.

Parókus atya megköszönte a kedves testvérek áldozatos munkáját és felajánlásaikat. A Jó Isten fizesse vissza százszorosan jóságukat! Az eső miatt körmenetet tartani nem tudtunk, de parókus atya felhívta a figyelmet, hogy az eső is Istentől való, ami megszenteli a szomjas földet, így a templomban énekeltük el a himnuszokat és az éltetéseket.

Miroválás és antidor osztás után, a híveket a templom udvarán agapé várta, a meghívott vendégek a Művelődési házban ülhettek a megterített asztal köré.

Szeretném magam is megköszönni a sok finomságot és munkát, amivel hozzájárultak a kedves testvérek búcsúnk méltó megünnepléséhez, legyen görög katolikus, római katolikus, vagy református testvér, hiszen Jézus Krisztus által mi mind egyek vagyunk.

 

                                                                                                                            Csingi Zoltánné

 

 

Képek

2024. május 7., kedd
Köszöntjük Gizella olvasóinkat!
Holnap Mihály napja lesz.
Facebook
Hírlevél