2016. május 5-én, áldozócsütörtökön, Urunk mennybemenetelének ünnepén Fülöp Község Önkormányzata immár 6. alkalommal szervezett zarándoklatot Máriapócsra, Fülöp napi búcsúra.

 A meghívásra községünkből és a környező településekről több mint 100 fő jelentkezett. Reggel 8 órakor a görögkatolikus templomban gyülekeztünk, ahonnan a zarándoklat megáldása után fél 9-kor az önkormányzat által biztosított buszokkal elindultunk Máriapócsra. Közel 1 órás utazást követően megérkeztünk a kegyhelyre, ahol Tapasztó János római katolikus kanonok atya és Csingi Zoltán görögkatolikus paróchus atya vezetésével közösen énekelve bevonultunk a bazilikába. A templomban mindenki számára lehetőség volt a könnyező Szűz Mária kegyképével értetkőzni.

Délelőtt 10 órakor Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya vezetésével megkezdődött az ünnepélyes Szent Liturgia. A kegyhelyre természetesen más településekről is érkeztek zarándokok, így a szertartásra a templom teljesen megtelt. Az Apostolok Cselekedeteinek szakasza Urunk mennybemenetelének történetét mondta el nekünk, míg Szent Lukács evangéliumában azt az eseményt hallhattuk, ahogy Jézus Krisztus feltámadása után megjelenik az apostoloknak. Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya szentbeszédében kifejtette, hogy Jézus Krisztus ugyan felment a mennybe, de ismét el fog jönni, és második eljöveteléig is velünk marad minden egyes napon. Mielőtt felemelkedett az égbe, megparancsolta tanítványainak, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére. Az érsek-metropolita atya szerint nekünk, híveknek is a templom az a hely, ahol a leginkább együtt tudunk lenni Istennel, és ahol a legméltóbban érezhetjük az Ő jelenlétét. Az egyház szertartásai változatosságával biztosítja, hogy a templomokban minél több időt tölthessünk el, és ezáltal is közelebb kerüljünk Krisztushoz.

A Szent Liturgia végén Hutóczki Péter polgármester úr megköszönte Kocsis Fülöp érsek-metropolita atyának és a szertartásban részt vevő klerikusoknak a közös imádságot, és településünk nevében megajándékozta az egyházi vezetőt, majd Kapin István paróchus atyát is, aki mindig szívesen fogadta és készségesen segítette a fülöpi zarándokokat. Csinginé Vasáros Tímea tisztelendő asszony a Fülöpi Rózsafüzér Társulat nevében szintén ajándékot nyújtott át az érsek-metropolita atyának. A szertartást követően önkormányzatunk jóvoltából pogácsát és ásványvizet biztosítottunk a jelenlévő híveknek.

A hazatérésünk előtt még visszatértünk a templomba elbúcsúzni a Szűzanyától, aki könnyeivel is a Szent Fiához vezető utat mutatja nekünk. Köszönjük szépen mindenkinek, aki a zarándoklat szervezésében részt vett, és köszönjük a megjelenteknek, hogy imádságos lelkületükkel ünnepélyesebbé tették Fülöp napjának búcsúját!

 

Képek

2024. március 28., csütörtök
Köszöntjük Hajnalka olvasóinkat!
Holnap Gedeon, Johanna napja lesz.
Facebook
Hírlevél