„Megszületett az Igazság, a Jóság, akit úgy vártunk: megszületett végre!”
(Wass Albert)

 Hagyományainkhoz hűen, idén is az ünnepi fényekben pompázó Művelődési Ház adott otthont a Községi Karácsonyi Ünnepségnek.

A korábbi évekhez hasonlóan, a csordultig megtelt nagyterem színpadán, az óvodások hangulatos műsora nyitotta meg a rendezvényt. A folytatásban, a Fülöpi Általános Iskola énekkarának előadásában, magával ragadó karácsonyi dalok csendültek fel, melyeket a szintetizátoros, valamint gitáros kíséret még varázslatosabbá tett. Az ünnepi összeállítás az óvodások betlehemi játékával, majd az iskolás tanulók vidám jelenetével folytatódott. A produkciókat, a Fülöpi Piros Mályva Népdalkör ünnepi dalai zárták.

A rendezvény Hutóczki Péter polgármester úr ünnepi köszöntőjével, gondolataival folytatódott, melyben többek között hangsúlyozta, hogy éljünk a szeretet ajándékával, valamint kiemelte a megbocsátás fontosságát, a család értékét, az összetartozás erejét.

Ezt követően a késő délután, csodálatos hangulatban, halk zene kíséretében,bensőséges közös beszélgetéssel, tea, forralt bor, valamint kalács elfogyasztásával folytatódott.

A Művelődési Ház előtt felállított jászol előtti közös énekléssel zárult a nap. Legyen áldott a jó Isten, hogy idén is együtt énekelt a falu apraja-nagyja.

Mindenkinek áldott, békés, szeretetben teljes, boldog karácsonyt kíván: Fülöp Község Önkormányzata!

Kattintson egy képre a teljes galéria megtekintéséhez:

Képek

2024. március 28., csütörtök
Köszöntjük Hajnalka olvasóinkat!
Holnap Gedeon, Johanna napja lesz.
Facebook
Hírlevél