Szeptember 12-én, idén is megrendezésre került a Bánházi Kápolna, búcsú ünnepével egybekötött kulturális rendezvény.


Délelőtt 11 órától, ünnepi szentmisének adott otthont, településünk legidősebb építészeti emléke, az 1796-ban, két templom romjaira épült Bánházi Kápolna. A szentmiséért köszönet illeti, Sárközi Balázst, Nyíradony plébánosát, Tamaskovics Lászlót, Nagyhalász plébánosát, Tapasztó Jánost, római katolikus kanonok urat és Csingi Zoltánt, görögkatolikus parókust. Vajtu Józsefné több mint 50 éves odaadó munkájáért,  a kápolna szívvel-lélekkel történő gondozásáért, rendben tartásáért, Fülöp Község Önkormányzata nevében Hutóczki Péter polgármester úr fejezte ki elismerését, a mise végén történő ajándékátadással.


A rendezvény 13 órától, a tájház udvarán, ünnepélyes megnyitóval folytatódott. Annál a tájháznál, mely a fülöpiek segítsége nélkül talán még ma is üresen állna. Az üresség helyett azonban, a régmúlt szépségeit, hagyományainkat idéző használati tárgyakkal, motívumokkal, bútorokkal teljesen berendezve várta az érdeklődőket.  A tájház szobájába belépve, akár egy pillanatra, akár hosszú percekig a szobában állva, felidézhettük a régi élet  világát.

A megnyitó során Tasi Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a résztvevőket, valamint Hutóczki Péter polgármester, Fülöp Község Önkormányzatának nevében elismerését és köszönetét fejezte ki a lakosság számára, a felajánlott tárgyakért, illetve a tájházat berendezők elvégzett munkájáért.

Csingi Zoltán görögkatolikus parókus áldását követően, az önkormányzat jóvoltából kezdetét vette a közös ebéd.

A nap hátralévő részében kulturális műsorok szórakoztatták a jelenlévőket. A Békéscsabai Jókai Színház művészeinek köszönhetően szórakoztató és maradandó élményben lehetett része mindenkinek.  Színpadra lépett településünk két kulturális csoportja is -akikre ezúton is büszkék vagyunk- a Fülöpi Piros Mályva Népdalkör, valamint a Fülöpi Búzavirág  Néptánccsoport.

A fellépésekről készült videókat megtekinthetik youtube csatornánkon, az alábbi linkekre kattintva:

 

https://www.youtube.com/watch?v=Q49Aiiu8i6U
 

https://www.youtube.com/watch?v=3Oa2j8z-Kao
 

https://www.youtube.com/watch?v=OI9RfikmT6o

 

 

Hagyományainkat ápolva, jövőre is mindenkit várunk szeretettel!

 

Képek

2021. január 19., kedd
Köszöntjük Márió, Sára olvasóinkat!
Holnap Fábián, Sebestyén napja lesz.
Facebook
Hírlevél