2015. 05. 30-án szombaton a Fülöpi Általános Iskola gyermeknapot szervezett a község sportpályáján. Már szombat reggeltől az iskolában az általunk készített kaparós sorsjegyek segítségével próbálhatták ki a diákok a szerencséjüket.

Sok-sok színes programmal igyekeztünk kedveskedni a fülöpi gyermekeknek. Kérésünkre a Nyírábrányi Határrendészeti Kirendeltség szakemberei kutyás bemutatót és fegyverbemutatót tartottad diákjaink számára. Rendezvényünk első részében az osztályok egy nyolc állomásból álló pályát teljesítettek, melyben kipróbálhatták ügyességüket is. Lehetőségük volt a sífutást kipróbálni, limbó hintózni, rakétával célba dobni. Ezeken kívül több együttműködésre épülő feladatot is kitaláltunk a gyermekek számára. Miután minden állomást teljesítettek a diákok, az étkezés következett. Ekkor kapták meg a szülői közösség ajándékát: 1-1 db jégkrémet és a Magyar Vöröskereszt adományát: 2 db banánt és egy darab barackot. A gyermekek alig várták, hogy elkezdődjenek a szabad foglalkozások! Ennek keretében lehetett „csillámtetkót” készíttetni, hajkrétával színes tincseket varázsolni a hajunkba, igazi íjjal lőni, kulacsot dekorálni, melyet dekorálás után haza is lehetett vinni. A kicsik nagyon örültek az arcfestésnek. A hosszú léggömbök iránt is nagy volt az érdeklődés. Az ügyesebb gyermekeket még hajtogatni is megtanítottuk, így lett sok léggömbből kard. Rendezvényük ideje alatt a szülők büfét szerveztek a tanulók számára.

A gyermekek élményekkel telve mehettek haza, mi pedig felnőttek elégedettek voltunk a sok boldog gyermekarcot látván. Örömünkre szolgált, hogy semmiféle magatartási vagy viselkedési problémát nem tapasztaltunk.

 

Képek

2024. március 29., péntek
Köszöntjük Gedeon, Johanna olvasóinkat!
Holnap Auguszta napja lesz.
Facebook
Hírlevél