2021. szeptember 7-én, kedden a Méliusz Juhász Péter Könyvtárnak köszönhetően Győrffy-Kiss József, művésznevén John Cure aranykönyv-díjas (olvasók szavazatai alapján kiosztott elismerés) író tartott előadást a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában. Az alkotó elsősorban misztikus thrillerjeiről és lélektani horrorjairól nevezetes, de természetesen nevelési intézetünkben teljesen más céllal érkezett, a klímaváltozás és az internet veszélyeire próbálta diákjaink figyelmét felhívni.

Az első óra az 5. és 6. osztályosok részvételével a klímaváltozásról szólt. Manapság (bár már régebb óta komolyabban kellett volna ezzel foglalkoznunk) sok szó esik erről a „dologról”, beszélünk róla, de igazából keveset teszünk, csak a téma divatos. A globális felmelegedést egyértelműen emberi tényezők, a környezetszennyezés okozta károk határozzák meg, ez a folyamat egyre inkább gyorsul, de mégsem veszünk róla tudomást. A Föld hőmérsékletének átlaga folyamatosan emelkedik, az üvegházhatás egyre erősebb, ami katasztrofális eredményekkel járhat. Az óceánok alkotják bolygónk 70 %-át, s a szén-dioxid káros hatásainak következtében a korallzátonyok csökkenése, a tápláléklánc felbolydulása, és az áramlatok természetes folyamatainak változása, a vízszint emelkedése visszafordíthatatlan következményekkel járhatnak. Az előadónak köszönhetően láttunk olyan képet, melyen a szánhúzó kutyák a jég felett pár centis olvadt vízben húzták a terhet. Persze a baktériumok és vírusok jégtakaró alól való kiszabadulása, a fák kivágása által okozott károk, a különböző mezőgazdasági tevékenységek következtében felszabaduló metángázok sem segítenek bennünket e bolygón való egészséges élethez. Hogy mit tehetünk? Ez mindenkinek a felelőssége a társadalom iránt. Csak együtt, tudatosan lassíthatjuk, állíthatjuk le a negatív folyamatokat, amíg nem késő.

A 2. órán a 7. és 8. osztályosok az internet veszélyeiről hallhattak előadást. A diákok egy játékban vehettek részt, melynek az volt a kérdése, hogy ki a leggyengébb láncszem egy családban a talán legismertebb közösségi oldalon, ki az, aki a legkevésbé védett. Anya, apa, leánygyermek, és fiúgyermek megosztott adatait nézhettük végig, s az ismeretek birtokában arról dönthettünk, ki az a személy, aki a legkevésbé volt elővigyázatos az adataival, felhasználóneveivel, jelszavaival és fényképeivel kapcsolatos megosztásoknak köszönhetően. Megnézhettük, ki mit csinált rosszul. Ezek után hasznos tanácsokat hallhattunk arról, hogyan védekezhetünk a nem jó szándékú felhasználókkal szemben, hiszen sajnos a tinédzser korosztály az egyik legveszélyeztetettebb a bűnözők körében az internetes éterben. Telefonszám, lakcím, iskola és munkahely megadása nem ajánlott! Szintén kerülendő a szórakozási, vagy egyéb gyakran látogatott helyeink megadása. Sok bűnöző kamu oldalt ad meg, ezért vigyázni kell az olyan ismerősök visszajelölésével, akiket nem ismerünk, még akkor is, ha vannak közös ismerőseink. Nem biztos, hogy akit a profilképen látunk, ugyanaz a személy, aki bejelölt minket. Vigyázzunk, és figyeljünk, ne váljunk áldozatokká, mert sajnos vannak negatív példák!

Nagyon szépen köszönjük Győrffy-Kiss Józsefnek a tanulságos előadásokat, az anyakönyvtárunknak és a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola vezetőségének pedig azt, hogy lehetővé tette ezt a találkozást!

 

Képek

2021. december 2., csütörtök
Köszöntjük Melinda, Vivien olvasóinkat!
Holnap Ferenc, Olívia napja lesz.
Facebook
Hírlevél