Ez év január 24-én, pénteken délután 5 órakor keresztény vallásközi találkozót tartottunk a Fülöpi Művelődési Ház nagytermében az ökumenikus imahét alkalmából. Az idén a máltai keresztények választották az esemény mottóját: “...nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk...” (ApCsel 28,2). Amikor Szent Pál apostol útban Róma felé hajótörést szenvedett társaival Málta szigeténél, a pogány bennszülöttek kedvesen fogadták őket, s ez a fajta szeretet kell minket is vezessen embertársaink felé.

A találkozó elején közösen imádkoztunk a kereszténység egységéért, egymás elfogadásáért Eiben Tamás római katolikus plébániai kormányzó atya és Komor Csaba református lelkész vezetésével. Ezt követően kerekasztal beszélgetésre került sor, melyben több témát is érintettünk. Lelkész úr megemlítette, hogy a mai kor embere, akármilyen nagy zaj van is, meghallja az okostelefonja csörgését, pityogását, sőt a hang alapján talán be is azonosítja, hogy ki hívta, kitől kapott üzenetet. Érdekes módon a harang szavát ugyanezek a fülek már nem érzékelik, nem tudják, abban az adott pillanatban miért is szól, mire is hív a templom tornyából zengő “hangszer”. Talán a mai “modern” ember elszokott ettől, s nem is akarja érteni annak jelentését, olyan ez számára, mintha kávét kellene főznie víz nélkül, nincs alap. A beszélgetés során szóba került a kereszténység megerősödése Dél-Kelet Ázsiában, különösen Dél -Koreában, ahol jelentősen emelkedett a Krisztushívő vallások templomainak száma. Szóba került a szülők felelőssége a gyermekek templomba járásának kérdése kapcsán, s bizony elhangzott, hogy amíg kisgyerekként szívesen megy az apróság anyukával Isten házába, kamaszként már azt fogja mondani, de hát apa sem megy (nyilván olyan családoknál, ahol ez tényleg így van), ezért a férfi szerepe nagyon fontos “ifjoncaink” vallási nevelésében. Egy kérdés kapcsán az atya és a lelkész úr az Eucharisztia (Oltáriszentség) és az Úrvacsora közötti különbségekről is elmondta a saját vallása szerinti álláspontokat. A jó hangulatú beszélgetés (észre sem vettük az idő múlását) közös teázással és süteményezéssel zárult, a finomságokat köszönjük Czigle Györgyné Katika néninek, Hutóczki Péterné Katikának, és Pappné Bodnár Mónikának, és hálásak vagyunk az egyházak résztvevő képviselőinek, és mindenkinek, aki megjelent, és velünk töltötte ezt a szép késő délutánt, kora estét.

Nagyon fontos a kereszténység egységre való törekvése, összefogása, hiszen az általuk képviselt értékek  formálják a kultúránkat, és segítenek a helyes párbeszéd kialakításában a világ más vallásainak képviselőivel. Szóba kell állnunk mindenkivel, hiszen közös vonásaink, értékeink más hívőkkel is vannak, de saját, krisztusi hivatásunkhoz mindig hűnek kell lennünk, s ezt kell képviselnünk. Hála Istennek, az ökumenizmus mozgalmának elindulása óta egymással is sokkal jobb a viszonyunk, és a közös pontok keresése révén évről-évre erősödik a kapcsolatunk. Imádkozzunk mi is az egységért, ahogyan azt Jézus Krisztus is tette: “Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.” (Jn 17, 21-23.)

 

Képek

2024. április 16., kedd
Köszöntjük Csongor olvasóinkat!
Holnap Rudolf napja lesz.
Facebook
Hírlevél