Bizony az óvodások is felnőnek egyszer, és akármennyire is jól érezték magukat a dalos játékos, mesés, mosolygós óvodai életben, eljön a pillanat, amikor szülők és gyermekek is rádöbbennek: már 6 évesek lettek, és ősztől az iskola következik.

A ballagási szokások szerint ilyenkor minden intézményben, így az óvodában is elbúcsúznak társaiktól, az intézménytől, az óvónőktől és az óvoda dolgozóitól.

2019. június 7-én tartotta meg a Fülöpi Óvoda a 2018/2019-es év ballagását. 18 gyermek kezdi meg szeptemberben az iskolát.

A ballagók versekkel, énekekkel, emlékképek felidézésével köszöntek el nevelőiktől, társaiktól, az óvodától.  A tarisznya mellé a gyermekek oklevelet és tolltartót vehettek át, mely mindenkinek személyre szólóan kiemelte azt a tulajdonságát, melyet leginkább képviselt a 3 év alatt.

A Maci és Katica csoport tagjai vidám versekkel, dalokkal készültek, majd egy vásáros táncos mulatságot adtak elő. Hutóczki Péter polgármester úr és Szilágyiné Ferencz Henrietta, az  SZMK elnöke virággal és ajándékkal, egy persellyel ajándékozták meg a ballagó gyerekeket.  Köszönjük egész éves támogatásukat!

A búcsúval a mindig biztonságot, figyelmet, törődést nyújtó óvodapedagógusok, dajka nénik számára is lezárult egy időszak. Három év tartalmas, kihívásokkal teli időszaka, melyért összesen 18 kisgyermek köszönetét fejezték ki a ballagó vers sorai: „Kicsik voltunk, nagyok lettünk, hívogat az iskola, de Téged szép óvodánk, nem felejtünk el soha.”

Köszönöm kollégáimnak az egész éves kitartó, türelmes  munkát, hogy ilyen magas gyermeklétszám mellett is sikerült ismét egy színvonalas ballagási ünnepséget rendeznünk. A nyári időszakra kívánok mindenkinek jó pihenést és feltöltődést.

 

                                                                                               Hutóczki Valéria
óvodapedagógus,
mb. óvodavezető

Képek

2024. április 19., péntek
Köszöntjük Emma olvasóinkat!
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz.
Facebook
Hírlevél