2019. május18-án, szombaton reggel a hosszan tartó borús napok ellenére derűs, napos időre ébredtünk, ahogy Hutóczki Péter polgármester urunk mondaná: Imáink meghallgatásra találtak, Isten szereti a fülöpi embereket.
A VI. Fülöpi Fogathajtó Verseny Fülöp-Bánházán, a Dózsa soron található pályán került megrendezésre, mint az előző években is. A fogatok érkezésével, valamint az előkészületekkel ki-ki elfoglalva magát csendesen telt az idő.
A versenyzők és a vendégek a hurkából és kolbászból álló reggeli után a Rákóczi-induló zenéjére ünnepélyesen bevonultak a fogathajtó pályára, és együtt hallgatták Hutóczki Péter polgármester úr köszöntő szavait, aki üdvözölt minden megjelentet ezen az egyre rangosabbnak számító eseményen. Ezt követően Eiben Tamás római katolikus plébániai kormányzó megáldotta a kilátogató versenyzőket és vendégeket.
A megnyitó után kezdetét vette a nemes versengés, mely két fordulóból állt, s a szünetben önkormányzatunk jóvoltából ízletes ebéd várta a megjelenteket. A nap folyamán a kilátogató családokat ingyenes ugrálóvár és póni lovagoltatás várta, mely főleg a kis gyerekeknek szerzett örömet. Az akadályhajtás izgalmasnak bizonyult, összevetésre most nem került sor. Első alkalommal láthatták nézőink a versenyen kívül indult négyesfogat bemutató hajtását, melyet egyesületünk oszlopos tagja, Rózsa Attila hajtott.
A VI. Fülöpi Fogathajtó Verseny dobogósai:
Póni kettes CAN C (P2) - (5 induló) :
- Kiss Mihály (Nyírségi Lótenyésztők Egyesülete)
- Szigeti György ( Hajdúdorogi Lovas Hajdúk Egyesülete)
- Linzembold Miklós (Nyírbátori Lovas Egyesület)
Kettesfogat C (26 induló):
- Kovács Dóra ( Nyírbátori LSHE)
- Fúró Barnabás ( Fülöpi HLE )
- Linczenbold Gergő ( Napkori Hagyományőrző LK )
Kettesfogat CAN- D (H2) - (5 induló):
- Illés Zoltán ( Napkori Hagyományőrző LK )
- Kupecz Árpád (Fülöpi HLE)
- Farkucza Sándor (egyéni)
A verseny után a díjakat és a különdíjakat Hutóczki Péter polgármester úr, Kócza István érbogyoszlói polgármester, önkormányzatunk testületi tagjai, a helyi lovas egyesület igazolt versenyzői, illetve lovakkal foglalkozó és lovakat kedvelő magánszemélyek adták át.
A rendezvény nagyon sikeres volt, több százan látogattak ki a helyszínre, és tekintették meg ezt a nagyszerű viadalt.
Köszönjük szépen a sikeres lebonyolításban nagy szerepet vállaló Hutóczki Péter polgármester úrnak, önkormányzatunk testületi tagjainak és dolgozóinak, Nagy Lajosnak, a Fülöpi Hagyományőrző Lovas Egyesület elnökének és tagjainak, a versenyzőknek és segítőiknek, illetve minden kilátogató vendégnek a segítséget és az érdeklődést. Hálásak vagyunk a Versenybíróság elnökének, Huszár Róbertnek, tagjainak Hati István pályaépítőnek és Bojti Dóra Noéminak, illetve a Versenyiroda részéről Bagdi Edinának, és az esemény hivatalos állatorvosának, Dr. Faluvégi József úrnak a munkájáért. Jövőre reményeink szerint újból találkozunk, és talán tovább növekszik a versenyzők száma, hiszen a mai versenyen elértük a 37 fogatot. Reméljük, hogy jövőre is ilyen színvonalas versenyt tudunk nyújtani a kilátogatók és versenyzőink számára.
Nagy Anikó