2019. március 20-án, szerdán Popovics Ferencné igazgatónő meghívására Babály András c. kanonok, nyírbátori plébános atya tartott előadást az El Caminóról a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában.

Az atya 30 éves korában elhatározta, hogy ha a jó Isten jó egészségben tartja, akkor 60 évesen végig fogja járni a Szent Jakab utat, más néven az El Caminót, melyre abban az időben és politikai rendszerben Magyarországról keveseknek adatott meg ennek lehetősége. 2018-ban András atya betöltötte ezt az életkort, és az öccse segítségével eljutott a franciaországi kiindulóponthoz, de előtte megálltak Lourdes városában is, ahol 1858-ban megjelent Szűz Mária Szent Bernadettnek, és kijelentette magáról, hogy ő a Szeplőtelen Fogantatás.

András atyának Sebestyén nevű unokaöccse személyében útitársa is akadt ezen a szép, 799 km hosszú útvonalon. 2018. június 27-én a dél-franciaországi kiindulópontról elkezdődött a „nagy utazás”, melynek az első szakasza volt a leghosszabb (kb. 35 km), és egyben legnehezebb része is, hiszen a Pireneusokon kellett átkelni, de a hely szépsége megérte a fáradságot. Egy-egy szakasz átlagosan 25 km volt, persze akadtak benne hosszabb és rövidebb etapok is. Plébános atya hátizsákja kb. 12 kg-ot nyomott, pedig csak a legfontosabb dolgokat (pl. váltóruha, váltócipő, esőkabát) és a papi ténykedéséhez szükséges eszközöket (pl. zsolozsmáskönyv, stóla) hordta magával benne. Az út során olyan nagyobb városokat is érintettek, mint a bikafuttatásairól híres Pamplona, vagy éppen Burgos. A helyes irányt a zarándokút szimbóluma, a jól láthatóan, végig kirakott fésűkagyló jelezte. András atya az előadás során egy projektor segítségével fényképeket is kivetített az élményeiről. Természetesen az El Camino megtételéről igazolást is kaptak, a lepecsételt zarándokútlevéllel (melyet a szállásokon bélyegeztek le) a célállomáshoz érve oklevelet adtak át, s ezeket az atya az iskola étkezőjét megtöltő hallgatóságnak körbeadta megtekintésre. Végül 33 nap után (évben számolva krisztusi kor) megérkeztek a Szent Jakab út végére, Santiago de Compostelára, ahol az apostol sírja is található, s aki Jézus Krisztus felhívására tényleg az akkor ismert világ határáig ment, és hirdette az evangéliumot. Plébános atyát nagy örömére a galíciai város püspöke is fogadta az út végén, és szerény ajándékkal lepte meg. Visszatérve Magyarországra összesen 40 napot töltöttek el a zarándoklattal, pont mint Jézus Krisztus nyilvános működése előtt a böjtöléssel. Ez az út az atya számára igazi ajándék volt, s szerinte a fizikai felkészülésnél sokkal fontosabb a lelki ráhangolódás ehhez a gyalogúthoz.

Igazgatónő kérdésére az atya beszélt az El Camino során való találkozásokról is, elmondta, jó volt látni, hogy a spanyolok családostól járták a zarándokút egyes szakaszait, illetve kapcsolatba kerültek egy litván származású apával (annak idején Magyarországon volt sorkatona) és fiával, akik kibékülésük érdekében tették meg ezt a hosszú utat. Találkoztak olyan magyar zarándokkal is, aki a hosszú sóhajtozásból jött rá, hogy András atya személyében honfitársával találkozott. Plébános atya megemlítette, ha a teremtő Isten továbbra is jó egészségben tartja, 65 éves korában szeretné megtenni a Mariazell-Csíksomlyó, 1200 km-es zarándokutat is. További tervei közt szerepel, hogy 70 évesen elkezd festeni, és 100 évesen összehívná egy beszélgetésre egykori szemináriumi évfolyamtársait. Az atya nagyon érdekes, és egyben humoros előadása lekötötte a jelenlévő felnőtteket és diákokat, akiknek nagyon tetszett ez az élménybeszámoló.

Nagyon szépen köszönjük András atyának a szavait,  jó egészséget és Isten áldását kérjük további terveinek megvalósításához!

Képek

2024. április 19., péntek
Köszöntjük Emma olvasóinkat!
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz.
Facebook
Hírlevél