A trianoni események évfordulóján, 2018. június 4-én mi is megemlékeztünk a hazánk számára szomorú történésekről a Fülöpi Művelődési Házban.

A Himnusz közös eléneklése után a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola 6. osztályos diákjai Pósán Györgyné tanárnő felkészítésével mutatták be az 1920-as szerződés igazságtalanságait és következményeit. A határainkon kívül élő honfitársainkkal való összetartozást megerősítve elfogadta a meghívásunkat testvértelepülésünk, Érbogyoszló polgármestere, Kócza István, alpolgármestere, Gulya Andrea, és a helyi RMDSZ vezetője, Oláh Éva.

A diákok verssel, a történések elmondásával, zászlók mozgatásával, és énekekkel mutatták be nekünk a 98 évvel ezelőtti gyászos eseményeket, és a vásznon kivetítve is a trianoni szerződéshez köthető képek jelentek meg. Megdöbbentő volt, amikor a békeszerződés aláírásakor a harangok megszólaltak, s ezt a műsor résztvevői is hallhatták a technika segítségével. Hosszasan, szinte véget nem érően szóltak, csengtek a fülünkbe a hangok. A csendet és a magányt közvetítették számunkra. Egy országot, egy népet hagytak magukra. Családjainkat, testvéreinket, barátainkat, honfitársainkat vették el tőlünk. Érthetetlen döntés volt ez Magyarország számára. Nemcsak a területünket csonkították meg, hanem kitéptek egy darabot a szívünkből. A fájdalom, melyet okoztak népünknek, nem gyógyítható. Zúgtak a harangok, és nem akarták abbahagyni a sírást. Zokogott egy nemzet, de összetartó ereje megsokszorozódott, a dac megerősített bennünket. Teltek az évek, és a történelem alakulása újra lehetővé tette, hogy mi, szétválasztott magyarok ismét közelebb kerülhettünk egymáshoz. 2010 óta ez a nap a Nemzeti Összetartozás Napja, szimbolizálva azt, hogy népünk a szomorú történések ellenére is felemeli a fejét, és büszke a hovatartozására.

A felemelő ünnepi műsor után Hutóczki Péter polgármester úr is az összetartozás erejét emelte ki, és kihangsúlyozta, hogy Isten a magyar nemzetet soha nem hagyta el, és vigasztalást nyújtott a nehéz időkben is. Kócza István polgármester úr, testvértelepülésünk vezetője elmondta, hogy számára, aki a határainkon túl él magyarként, nagyon nehéz mit mondania, hiszen a szavak, a képek, a dalok mind elbeszélték azt, amit érez. A magyarságot másképpen élik meg, hiszen sokszor hátrány éri őket emiatt, de ugyanakkor ez erősíti bennük nemzeti öntudatukat. A rendezvény a Székely Himnusz meghallgatásával és éneklésével zárult, illetve a műsor résztvevői és nézői közös fotózkodással erősítették összetartozásunkat. Köszönjük a technika kezelését Czigléné Tátorján Erikának és Pósán Máténak, Somogyi László tanár úrnak pedig a gyönyörű dekorációt.

„Hogy történjen bármi,
amíg élünk s meghalunk.

Mi egy vérből valók vagyunk.”

/Ismerős Arcok: Nélküled/

 

Képek

2024. március 28., csütörtök
Köszöntjük Hajnalka olvasóinkat!
Holnap Gedeon, Johanna napja lesz.
Facebook
Hírlevél