„Közeleg már farsang farka,
vigadj velünk, nosza, rajta!
Öltözz te is maskarába,
siessünk a maszkabálra!"

Maszkot véve, jelmezt húzva
bocsássuk a telet útra!
Ha nem menne jószerével,
kergessük el dobpergéssel!”
(Mentovics Éva: Közeleg már farsang farka)

A farsang vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak elnevezése, melyet a hagyományőrző programok, vidám lakomák, farsangi bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek.

Az időszak csúcspontja a hagyományos farsangi maszkabál, mely egyben télbúcsúztató is.

Vidám farsangi hangulat költözött a Fülöpi Óvodába, ahol délelőtt a gyerekek és az óvónénik is színes jelmezekbe bújtak. Mese- és szuperhősök, színes tündérek, királykisasszonyok lepték el február 9-én, pénteken délelőtt az óvodát. Óvodás gyermekeink már hetek óta nagy-nagy izgalommal készültek. Minden nap újabb és újabb ötletekkel rukkoltak elő, minek öltöznek majd fel az óvodai farsangon.

Az óvodába belépve a farsangi hangulatot egyrészről a mókás dekorációk, illetve a termekből kiszűrődő vidám dalok adták meg. Már a reggel folyamán nagy volt a sürgés-forgás az öltözőben, mivel a szülők lelkesen öltöztették gyermekeiket a látványosabbnál-látványosabb jelmezekbe, hogy azokban tudják köszönteni pajtásukat és az óvónéniket a terem ajtajában.

A gyermekek fantáziájára és kreativitására volt bízva, hogy milyen szerep-, illetve szabadjátékokat találnak ki a jelmezeikbe bújva. Számos játékos feladatokat terveztek az óvodapedagógusok is, hogy minél tartalmasabban és színesebben teljen el a gyermekek számára az ünnepség. Mindeközben lehetőség volt a táncra, folyamatos sütizésre, szörpivásra, mulatozásra.

Az óvoda elérte a farsangi nappal kapcsolatos célkitűzéseit, mivel a gyermekek vidám légkörben, változatos tevékenységekben vehettek részt, melyeknek elsődleges alapja az önfeledt játék, szórakozás volt és látva a gyermekek arcát, biztosan állítom, hogy minden ovis maradandó, pozitív élményekkel tért haza.

Hutóczki Valéria
Óvodapedagógus

 

 

Képek

2025. február 11., kedd
Köszöntjük Bertold, Marietta olvasóinkat!
Holnap Lídia, Lívia napja lesz.
Facebook
Hírlevél