Karácsonyra várva a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola diákjai a készülődés vasárnapjain a fülöpi római katolikus templomban a szentmisék keretében meggyújtották az adventi koszorún a gyertyákat, s egyúttal az alkalomhoz illő rövid műsorral kedveskedtek a megjelent híveknek.

A 4 vasárnapon mindig 2-2 osztály készült előadással, december 3-án a legkisebbek kezdtek, december 24-én pedig a 7. és a 8. osztály zárta a Megváltó világra jöttének a hirdetését.

A gyermekek lelkesen adták elő szerepeiket, és ezáltal közelebb hozták számunkra az Istengyermek születésének a történetét. A felkészítő tanárok példás munkát végeztek, a diákok játéka hitelesen jelenítette meg a több mint 2000 évvel ezelőtti betlehemi eseményeket. Az adventi koszorún égő gyertyák számának növekedése jelezte a karácsony közeledtét, s a várakozás időszakában megpróbáltunk lélekben is feltöltődni, és megnyílni Isten és az emberek felé. A gyertyák a hitet, a reményt, az örömöt és a szeretetet jelképezik, s ezek azok a Teremtő jóvoltából bennünk lévő értékek, adottságok, melyekre nemcsak az advent időszakában, hanem egész életünk során szükségünk van. Jézus Krisztus világra jöttével és földi működésével ezeket a talentumokat felerősítette az emberekben, és utat mutatott egy másik dimenzióba, ahol az örök boldogság vár ránk.

Köszönjük szépen a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola diákjainak és tanárainak, hogy a várakozás napjaiban szívünket „felmelegítették”, és műsoraikkal mutatták a Fényt, mely karácsonykor teljes világosságot hozott az emberiség számára.

 

Képek

2024. április 19., péntek
Köszöntjük Emma olvasóinkat!
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz.
Facebook
Hírlevél