2017. június 22-én került megrendezésre a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola tanévzáró ünnepsége. Az iskola tornatermébe osztályonként vonultak be a gyermekek az osztályfőnökök vezetésével, ezután a zászlóbehozatalra került sor.

A Himnusz meghallgatása után Szilágyi Zsombor 2. osztályos tanuló köszöntötte a nyári szünidőt. Iskolának igazgatónője, Popovics Ferencné ismertette a jelenlévőkkel tanévzáró gondolatait. Néhány statisztikai adatot is közölt a tanulmányi eredményekkel kapcsolatosan. Ezt követően Horváth Mária 5. osztályos tanuló szavalatával búcsúzott a tanévtől. Intézményünk vezetője megjutalmazta azokat a tanulókat, akik egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Jutalmul könyveket, okleveleket vehettek át a kitűnő és a jeles tanulóink, majd emléklapban és ajándékban részesültek azok a személyek, akik sokat fáradoztak iskolánkért. Hutóczki Péter, Fülöp község polgármestere is elmondta tanévzáró gondolatait, s megjutalmazta azt a tanulót, aki a nevelőtestület döntése alapján a legtöbbet javított ebben a tanévben. Ez a tanuló egy biciklit vehetett át jó tanulmányi eredménye jutalmául. Nagy örömünkre a polgármester úr felajánlotta, hogy minden tanulónak az önkormányzat fogja megvenni iskolánk nyakkendőjét. Ez a felajánlás minden jelenlévőt teljesen meghatott.

Iskolánk tanulói Sulina Erika tanító néni vezetésével elénekelték a „Legyetek jók, ha tudtok” című dalt, majd iskolánk igazgatóasszonya közérdekű információkat osztott meg a jelenlévőkkel. Tanévzáró ünnepségünk a zászlókivitellel, és az osztályok kivonulásával ért véget.

Kívánunk mindenkinek kellemes időtöltést és boldog nyarat!

 

 

Fülöp, 2017. június 26.                                 

Bordás Erzsébet Renáta

Képek

2024. október 7., hétfő
Köszöntjük Amália olvasóinkat!
Holnap Koppány napja lesz.
Facebook
Hírlevél