A hagyományoknak megfelelően idén is megemlékeztünk államalapító szent királyunkról. Augusztus 20. számunkra azért is jeles nap, mivel egyházközségünk búcsúi ünnepe is egyben. Így egyházközségünk nem csupán megemlékezett, ünnepelt, hanem továbbra is kéri Szent István égi pártfogását.

Mindannyiunk számára ismerős a latin közmondás: ,,Historia est magistra vitae”- azaz a történelem az élet tanítómestere. Sokszor föltették már nekem a kérdést, miért kell ismerni a történelmet, miért kell azt tanulni, hiszen, ami volt elmúlt, ezért nem is érdemes vele foglakozni. Egy általam kedvelt politikus egy ehhez hasonló kijelentésre azt felelte: ,,Aki nem tudja honnan jött, az azt sem tudja, hogy hová megy!” Mindenki tudja azt is, miként a gyökerétől elválasztott növény elszárad és többé nem hoz gyümölcsöt, úgy a történelmi ismereitől és emlékeitől megfosztott ember is beszűkül és távlatok nélkül marad. Ahogyan a fundamentális teológia is bemutatja, hogy Jézus Krisztust is ha megfosztjuk történeti vonatkozásaitól, nem lesz más csak mítosz, a dogmák, a liturgia szinte értelmezhetetlenek a hozzájuk tartozó történeti háttér ismerete nélkül. S miért fontos ez a történelmi ismeret, mi az üzenete egy szent királynak?

Egyrészt az, hogy szabaduljunk meg korunk problémái által okozott szorongásainktól és félelmeinktől, másrészt pedig tettekre sarkall, hiszen ahogyan ezt régen is megtették őseink, ma a mi feladatunk a helytállás az értékek és az igazság mellett. Ahogyan korunkban a híradásokból és a hétköznapi életből is tapasztaljuk, 1000 évvel ezelőtt sem volt más a világ. Volt szegénység és nyomor, voltak elnyomók és szabadságukért küzdők, voltak nagyhatalmi érdekek és politikai széthúzás, és volt emberek ezreit érintő halálos kór... Ám nem lenne teljes a sor, ha rögtön nem tennénk hozzá, hogy voltak olyan emberek is akik, mint a friss erdélyi levegő, életet adott, megtisztított és ha kellett csípett, hogy mindazok, kik alszanak felébredjenek.

,,A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek, azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék.”

Olvashatjuk az idézett mondatot, Szent István királyunk fiához írt intelmeiben. Abban az intelemben, mely nem csupán tanács, követendő program és elvárás, hanem egy olyan tapasztalat, melyről egy egész élet, szent királyunk életútja tanúskodik.

969-ben született Géza fejedelem és Sarolta gyermekeként. Bár Géza politikai megfontolásból lett keresztény, fiát mégis teljes egészében vallásos neveltetésben részesítette.

Nevelője, Szent Adalbert prágai püspök révén, mire átvette a hatalmat, a keresztény szellem és világnézet már szilárd gyökeret vert benne.

S míg szerte Európában, a közelgő millennium előtt sokak a világvégét várták, addig Szent István lefektette egy olyan keresztény állam alapjait, melyek a történelem viharos századai ellenére sem omlottak össze.

S melyek voltak ezek az alapok?

Nem más, mint Isten, Haza és a Család iránti lángoló szeretet.

Tudva azt, hogy hazánkat kard által szerezte meg a magyar nép, ám nem maradhat fenn, csak a kereszt révén, Szent István államépítésének és annak alkotmányossá tételének szerves részét képezte az egész egyházi szervezet kiépítése, és a nép körében a vallásos életmód elmélyítése.

Így az a nép, melytől nem egészen 50 évvel első királyunk előtt, még Európa rettegett s templomaikban: ,,a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket” imádságot sóhajtozták, vált egy emberöltő alatt a történelem hosszú századain keresztül Európa védőbástyájává.

Ugyanakkor, mint családfő is győzelemre juttatta a Krisztusi erényeket, hiszen vele együtt családjának valamennyi tagja eljutott az életszentség olyan fokára, melynek méltó ajándéka az örök élet koronája és a méltán kijáró egyetemes egyház tisztelete.

Minden erény, hűség és hit ellenére Szent István életéből sem hiányzott a fájdalom, a szenvedés és a bánat. Gondoljunk csak a számtalan merényletre, mellyel életére törtek, a kezdeti kudarcokra és nem utolsó sorban fiának, Szent Imre hercegnek tragikus halálára, melynek következtében egy élet terve és a benne foglalt jövő látszott romba dőlni.

Ő azonban ahelyett, hogy feladta volna a reményt és Istenbe vetett bizalmát, Istenbe vetett hűsége jeléül koronáját s vele egész országát a Szent Szűz oltalmába ajánlotta.

Szent István életműve által, olyan alapokat hagyott ránk, melyeknek a mi életünk szerves részeit is kell, hogy képezzék. Hiszen a haza és a család, mely lehetővé teszi, hogy büszkén tekintsünk a múltba és megtarthassuk annak örökségét.

Ugyanakkor színtere annak a jelennek, melyben gondosan és eredményesen munkálkodhatunk, és végül az Isten az, aki által bizalommal és reménnyel telve szívünkben fordulhatunk a jövő felé.