Emlékezés 1956-ra…
2013. október 22-én kedden került sor a fülöpi kultúrházban az 1956. október 23-i események megemlékezésére.
Ezen alkalomból műsort adtak az iskola 7. osztályos tanulói, akiket osztályfőnökük, Varga Tamás tanár úr készített fel. A műsor elején egy igen mély gondolatokat közvetítő bevezetővel nyitotta meg az ünnepélyt Hutóczki Péter Fülöp község polgármestere, valamint köszöntötte a megjelenteket, köztük Tóth Lajos Árpádot is a Nyíradonyi Tankerület igazgatóját, aki jelenlétével megtisztelte az ünnepséget.
A műsor kapcsán visszarepítettek bennünket a fellépő diákok több mint fél évszázadot az időben. A magyar történelem egyik jelentős eseményére emlékeztünk, ami 1956. október 23-án vette kezdetét. A tanulók felidéztek egy eseménysorozatot, amely annyiféle, ahány ember, ahányféleképpen megélte. Ez az ünnep magába sűríti mindazt, amit a magyarság kívánt, amire vágyott, amit magának követelt. Az ünnep jelképként és tanításul is szolgál. Jelképe a hősiességnek, tanítás arról a nemzeti egységről, amely a felkelés tüzében, egyéni és közösségi áldozatok között született.
A diákok szereplését a kivetített képek, a zenei betétek, dalok tették még színesebbé, amellyel méltóképpen tisztelegtek a múlt eseményei és hősei előtt.
Molnár-Brehó Mónika