A 2010/2011 -es labdarúgó bajnokság őszi szezonjának értékelése
A fülöpi focicsapat az előző bajnokságban 12 ponttal az utolsó helyen végzett, s a kiesés elkerüléséért a nyár közepéig izgulnunk kellett, melyet végül sikerült elkerülnünk.
Az új szezonban mindenki a jobb szereplésben bízott, és ennek érdekében elnökünk Bányai Imrét bízta meg a felnőtt csapat irányításával, aki az ifjúságiak mellett ezt a feladatot is elvállalta. Az idény előtt több játékosunk is távozott, akiknek a pótlását elsősorban Érmihályfalváról sikerült megoldanunk. Az őszi szezonban a csapatunk 15 pontot szerzett, mellyel jelenleg a 14 csapatos bajnokságban a 9. helyet birtokoljuk. Különösen örömteli a számunkra, hogy hazai pályán nem szenvedtünk vereséget. Az idegenbeli mérkőzéseink sajnos gyengébbre (1 szerzett pont) sikerültek, ezen mindenképpen javítanunk kell. Összességében elégedettek lehetünk teljesítményünkkel, hiszen a tavalyi gyenge szereplésünkhöz képest ez a helyezés jelentős előrelépésnek számít. Kicsi hiányérzetünk azért lehet, mert volt 3-4 olyan vereségünk, amelyet a mérkőzés képe alapján nyernünk kellett volna ,s ha ezeket a meccseket hozzuk, közvetlenül az élmezőny mögött állnánk a tabellán.
Az ifjúsági csapatunk a tavalyi formáját hozta, hiszen nagyszerű teljesítményt nyújtva 25 ponttal az 5. helyen állnak, kevéssel lemaradva a dobogóról. Ebben a csapatban jelenleg csak helyi játékosok játszanak, ami a jövő szempontjából különösen bíztató.
Természetesen továbbra is várjuk azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik szeretnének ebben az egyesületben focizni.
A tavaszi idényben szeretnénk az őszi szereplésünknél is jobban teljesíteni, ezért ennek érdekében mindkét csapatunk már január közepén elkezdi a felkészülést a bajnokság folytatására.
A munkánkhoz rengeteg segítséget kaptunk, ezért köszönet illeti:
- a helyi Önkormányzatot a csapat támogatásáért,
- Hortobágyi Róbert elnököt az egyesület irányításáért,
- Bányai Imrét mindkét csapat érdekében végzett áldozatos munkájáért,
- Orosz Istvánt szakmai segítségéért,
- Fülöp Gyulát a serdülők edzéséért és finom főztjeiért,
- Lászlófalvi Évát az ételek tálalásáért és a vacsorák utáni mosogatásokért,
- a Sörkertet és a Bánháza-Horgásztavat sporteszközök vásárlásáért,
- azokat a személyeket, akik a támogatói kártya megvásárlásával segítették egyesületünket,
- a játékosokat nagyszerű munkájukért,
- a szurkolókat, akik mindvégig kitartottak mellettünk,
- és mindenkit, aki valamilyen módon hozzájárult a munkánkhoz.
Remélem, továbbra is lesznek olyan helyi vállalkozások és magánszemélyek, akik támogatásukkal segíteni fogják csapatunkat a minél eredményesebb szereplés érdekében.
Jövőre megpróbálunk még sikeresebbek lenni addig is az egyesület nevében mindenkinek Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok.