A 2017-es év Szent László emlékév, a „lovagkirály” trónra lépésének 940. szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. A kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium és Általános Iskola névadója, Szent László király előtt tisztelegve humán műveltségi csapatversenyt hirdetett meg az általános iskola 7-8. osztályos tanulóinak részére. 

Iskolánk is benevezett a versenyre. A csapat tagjai Karpács Máté, Rózsa Viktória, Vass Antónia és Zih Brigitta 8. osztályos tanulók. Játékos, kreatív feladatokon keresztül kellett számot adniuk történelmi ismereteikről az adott témában.

A verseny során hét feladatot oldottak meg a csapatok: ólomüveg- ablak hiányzó részletét meg rajzolni, felismerni kit ábrázol és bemutatni. Keresztrejtvényt kitölteni az Árpád-házi szentekről, történelmi totó, igaz- hamis állításokra válaszolni, puzzle kirakni, felismerni mit ábrázol, riportot készíteni egy szenttel és villámkérdésekre válaszolni.

Ügyes, felkészült volt a csapat. A villámkérdéseket hibátlanul tudták és még a többi csapat kérdéseiből többre is csak ők tudták a választ.   Szoros volt a verseny, 63 pontot gyűjtöttek összesen, amellyel a 4. helyezést értek el. Egy-egy ponttal maradtak el a második és a harmadik helyezett csapattól. Ez az eredmény mindenképpen elismerésre méltó, hisz diákjaink városi, nagyhírű katolikus iskolák diákjaival versenyeztek és egyáltalán nem maradtak szégyenben.

Büszkék vagyunk rájuk és gratulálunk a sikereikhez!

 

Pósán Györgyné

2024. március 28., csütörtök
Köszöntjük Hajnalka olvasóinkat!
Holnap Gedeon, Johanna napja lesz.
Facebook
Hírlevél