DÖK nap az iskolában


 

Október 4-én vasárnap még semmi jelét nem láttuk annak, hogy másnap a DÖK napot esős idő köszönti. Reggel újratervezéssel kezdtük a napot. A mindvégig csepergő eső ellenére minden programunkat megvalósítottuk, csak nem kinn, hanem benn az iskola épületében. 

 

Tapasztaltuk, hogy diákjaink szeretik az újdonságokat. Idén - titkos recept alapján – , megszereztük az óriásbuborék receptjét, így semmi akadálya nem volt annak, hogy tanulóink kipróbálhassák a szebbnél szebb, akár két méteresre is elnyúló óriás buborékok megalkotását. A délelőtt kreatív foglalkozásokkal kezdődött a kicsiknek. Lehetett hajat festeni, sorban állhattak a gyerekek arcfestésért vagy csillámtetoválás készítéséért. Az ügyesebbek karkötőt és nyakláncot fűzhettek saját maguk gumikarikákból. Különféle társasjátékokat is kipróbálhattak az érdeklődők az egyik teremben. ..De mit csináltak ezalatt az idő alatt a nagyok??? …. Ők is bizonyíthatták kreativitásukat! A negyedikesek és a még tőlük is nagyobbak a tornateremben gyülekeztek osztályonként és takarókkal elzárt titkos helyen felöltöztethették az általuk kiválasztott diákok DÖK királynak. A dolog érdekesség az volt, hogy csak krepp papírt és cellux ragasztót használhattak. Épp mikor a DÖK király megválasztása megtörtént - pont legjobbkor -, megérkeztek a felfújható játékok, így a szumó, a boksz-ring, a levegő labda. Ezen játékoknak a bérlését a Gyermekekért Alapítvány Fülöp sikeres pályázata tette lehetővé. Annak érdekében, hogy ezeknél a játékoknál ne legyen tülekedés elkezdtük az állomásokon a sportos feladatokat. A nyolc állomás egyike volt a felfújható játékok használata, melyeknek olyan nagy sikere volt, hogy még az utolsó másodpercben is érdeklődők sokasága várta, hogy sorra kerüljön…Ebéd körül megérkeztek meghívott vendégeink, az óvodások, akiknek arcot festettük, csillámtetkót készítettünk. Ők is kipróbálták az ugrálóvárat és az óriásbuborék alkotását is. A szülők büfét szerveztek, finom ételekkel gondoskodtak arról, hogy az elfáradt diákok ne maradjanak éhen.

Ugyan napsütés nem volt ezen a hétfőn, de a vidám, elégedett gyermekarcok mosolya beragyogta az egész iskolánkat.

 

{boncko}/slideshow/2015_DOK_nap{/boncko}

2024. április 19., péntek
Köszöntjük Emma olvasóinkat!
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz.
Facebook
Hírlevél