Hejőkeresztúron a fülöpi pedagógusok

 2012. október 01 – jén a fülöpi pedagógusok az Integrációs Pedagógiai Rendszer (IPR) – pályázat sikereselbírálása kapcsán, látogatást tehettek, a H2O programot már tíz éve bevezető és használó intézménybe, a hejőkeresztúri IV. Béla Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvodába.

  A látogatás célja az volt, hogy a pedagógusok megismerkedjenek elsősorban a gyakorlatban is az iskola által használt Komplex Instrukciós Programmal ( KIP ), ezenkívül  a Generációk Közötti Párbeszéd Program valamint a Logikai Táblajáték Program alapelveivel.

 A KIP - módszer lényege, hogy a tanulók csoportban dolgoznak az órán, mely csoportokban mindenkinek megvan a maga jól meghatározott feladata, szerepe. Így például: kis tanár, eszközfelelős, egyebek. Minden csoport, olyan feladatot kap, amelyhez egymással feltétlenül beszélniük, esetenként vitatkozniuk kell.  A csoportok a feladat elkészítése után az egész osztálynak beszámolnak munkájukról. Ezt követően mindenki képességéhez mérten egyéni feladatot kap, amit az órán megold. Az ilyen jellegű órák az összes óraszám kb. 20 %-ban kerülnek megtartása. Látogatásunk során ilyen órákat láttunk az alsó és felső tagozaton is.     ( matematika 2. osztály, magyar irodalom 8. osztály, ének-zene 4. osztály stb.) Az órák megtekintése után, abban minden tanító és tanár egyet értett, hogy ezen módszer, nemcsak a diákok, de a nevelők „ oldaláról ” is igen sok plusz feladatot, munkát jelent.

 Ezt követően, a Logikai Táblajáték Program alapjaiba is betekintést nyerhettek a fülöpi nevelők egy órában. Nagyon érdekes volt végignézni, hogy miképpen köti le a gyerekeket, - kicsiket és nagyokat is egyaránt – ez a foglalkoztatási forma. Az óra megtekintése után egyáltalán nem volt kérdéses, hogy hogyan, miképpen érik el az iskola tanulói a jobbnál-jobb eredményeket  a különböző nehézségi fokú versenyeken.   

 Ezek után határozottan mondható, hogy a nap elérte célját, hiszen látható volt: hogyan működik a program abban az iskolában, ahol már tíz éve foglalkoznak ezzel a módszerrel. A fülöpi pedagógus kar nem titkolt szándéka, hogy a közeljövőben ők maguk is még közelebbről is megismerkedjenek eme módszerekkel, programokkal.

 

 

 

 

Képek

2024. április 19., péntek
Köszöntjük Emma olvasóinkat!
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz.
Facebook
Hírlevél