Sok helyről sokan láttuk már a Jerusalema tánckihívást, mely az egész világot bejárta és bejárja a pandémia idején. Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, a közösségi és videómegosztó oldalakon is sok helyen találkozhatunk ezzel az örömtánccal, melyet különböző közösségek „ropnak” számos helyszínen.

A 2020-as év egyik legnagyobb slágerét, melyet a dél-afrikai DJ Master KG és Nomcedo ad elő, először egy 5. születésnapját ünneplő angolai tánccsoport, a Fenómos do Semba koreografálta meg, tányérral a kezükben. Az erről készült videót pár nap alatt több millióan nézték meg. Hogy mi a sikere ennek az egésznek? A kihívás lényege az, hogy az élet szép, még ha nincs semmid sem, még akkor is, ha világjárvány van. Egyszerű a koreográfiája, amatőrök számára is könnyen tanulható, és a lényege amúgy is az önfeledt lelkesedés, mely a zene ritmusa által mindenkiből „előjön”.

Ez év tavaszán a fülöpiekben is megfogalmazódott, hogy a kihívásnak megfeleljenek. Mitala Mónika szervezésével lelkes csapat kezdett el gyakorolni, s egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Hutóczki Péter polgármester úr is támogatta az ötletet, és május 20-ra, csütörtökre meg is szervezte a videós felvételt a táncról, de sajnos az időjárás csak az iskolások és tanárok egy részét engedte a szabadban mozogni, másik része már a tornaterembe kényszerült, de persze ez nem tántorította el őket a kihívástól, és nagyon ügyesen adták elő műsoraikat. Délután a Piros Mályva Népdalkör és a Hajdúsági Népzenei Együttes tánctudása mellett zenei tehetségét is bemutatta. A halasztás után május 28-án, pénteken már kedvezőbb volt az időjárás, és a többi csoport is sorra kerülhetett. Az óvodások és óvodai dolgozók nagyon lelkesek és ügyesek voltak, de természetesen ugyanez elmondható önkormányzatunk munkatársairól is, akik két helyszínen, a Polgármesteri Hivatal előtt és a Művelődési Ház parkjában is mosolygósan és vidáman táncoltak a fülbemászó dallamokra. A közfoglalkoztatásban résztvevők szintén jókedvűen mozogtak, a kapák egyszerre és ütemesen lendültek a kezekben, az anyaföld is élvezte a ritmust, a legények a motoros fűkaszával pedig mintha évek óta együtt gyakoroltak volna, olyan olajozottan működött a „gépezet”. A Nyugdíjas Klub tagjai a csigakészítés után szintén csatlakoztak a kihíváshoz, és bizony tánclépéseiket nézve jó pár évet letagadhattak volna életkorukból, unokáik is példát vehetnek róluk. A bánházasi kápolna mellett az éppen arra zarándokló két iskolai osztály pedagógusaikkal a közös imádság után előadták a mai „megmérettetést”, s bizonyították, hogy ők is táncra termettek. A délután folyamán pedig a kihívásra elsőként reagáló csoport nyolc helyen mutatta be tudását (Művelődési Ház Parkja, Művelődési Ház mellett található Közösségi Színtér, Margit-park, szökőkút melletti terület, rekortán pálya, focipálya, Sörkert előtti terület, Tájház), s bizony ez fizikailag és a koncentráció tekintetében is megterhelő volt, de a sok próbának meglett az eredménye, profi szinten hozták le tudásukat.

Köszönjük szépen a mai napot Hutóczki Péter polgármester úrnak, községünk önkormányzatának, hiszen a kezdeményezés elejétől maximálisan támogatták a kihívást, köszönjük a táncot vállalóknak az örömet és vidámságot, amivel hozzáálltak ehhez a nemes eseményhez.

Hálásak vagyunk a Nyíradonyból érkező Szilágyi Ákosnak, aki nagyszerű felvételeket készített a földről és a drón segítségével a magasból is, és szépen összevágott videóval örvendeztetett meg bennünket. Reméljük, a következő örömtánc már a járvány teljes elmúlását fogja jelezni.

A videó az alábbi linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=IE4uuYiePPQ

 

 

Képek

2024. április 20., szombat
Köszöntjük Konrád, Tivadar olvasóinkat!
Holnap Konrád napja lesz.
Facebook
Hírlevél