„Lám, a cserfes gyerekhad
ünneplőben ballag,
halld a csengőnk víg dalát,
ím eljött a nagy nap!”

 A 2019-2020-as nevelési év a megváltozott körülmények miatt rendhagyó volt a mi óvodánkban is. A 2. félévben berobbanó világjárvány márciustól a nevelést és oktatást is az otthonok falai közé kényszerítette mintegy 2 hónapra.

Szűk keretek közt, de tudtunk ügyeletet kínálni a leginkább indokolt esetekben.

Május végén pedig a gyermekek tekintetében létszám korlát nélkül, újra indulhatott az óvodai élet.

Aztán eljött az iskolaév vége is, ami a legnagyobb ovisok számára is mérföldkő, hiszen az iskolások mintájára ők is ballagással búcsúznak az intézmény falaitól, a társaktól, óvónéniktől, dadusnéniktől. Hagyományainkhoz híven, július elején szerettük volna megtartani az ünnepséget, viszont a járványhelyzet miatt csak szűk vagy zárt körben kerülhetett volna sor erre. Emiatt döntöttünk úgy, hogy augusztus elejére tűzzük ki a ballagás napját, bízva a korlátozások enyhítésében.

2020. augusztus 7-én a nagycsoportos gyerekek részére elérkezett a várva várt nap. Ezen a különleges napon csinosan felöltözve, vidám énekszóval és műsorral búcsúztak a nagycsoportosok az óvodától.

A meleg nyári délelőtt a fülöpi óvoda udvarán összesereglett közönség kíváncsiságát talán csak a ballagók izgatottsága múlta felül, akik a várakozás perceiben örömmel vetették magukat bele kedves műsorukba, táncukba. Talán még nem egészen fogták fel az esemény jelentőségét, s még maradt az erős kötődésből a szeretett óvónénikhez, de a levegőben már ott lebegett a ki nem mondott gondolat: örökre el kell menni! Sejtették, e jeles nappal megváltozik az életük, új korszak veszi kezdetét, ahol a tanulásé a főszerep.

A gondos előkészületeknek meglett a méltó jutalma. Az óvoda dolgozói nemcsak a műsor forgatókönyvét dolgozták ki alaposan, de a dekoráció elkészítésében is jeleskedtek. A gyerekek ötleteire és táncuk hangulatához igazodva, tengerparti dekorációval készültünk.

A 19 ballagó gyermek szeptembertő az iskola padjait koptatja, a helyi tanintézményben ismerkednek majd az ABC betűivel. Az új világban reménység szerint mindannyian megtalálják majd helyüket, és ügyesen sajátítják el az alapokat. Kívánok ehhez sok erőt, egészséget és kitartást!

Köszönöm a fenntartónknak, Fülöp Község Önkormányzatának az egész éves támogatást, szakszerű irányítását a rendkívüli jogrend alatt.

Köszönöm kollégáimnak az egész éves kitartó, türelmes  munkát, hogy ilyen magas gyermeklétszám mellett is sikerült ismét egy színvonalas ballagási ünnepséget rendeznünk. Kívánok az új nevelési évhez elegendő erőt, kitartást!

Hutóczki Valéria
helyettes óvodavezető

  

 

 

 

                                                                                            

Képek

2024. április 19., péntek
Köszöntjük Emma olvasóinkat!
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz.
Facebook
Hírlevél