Augusztus első hétvégéjén községünkben ünnepelni szoktunk, hiszen általában ekkor tartjuk a  falunapot, 1946-ban e hónap első napján vált önállóvá településünk. Az idén ez a nagy esemény a pandémia miatt elmaradt, pedig kétnapos rendezvényre készültünk a 25., jubileumi falunap alkalmából.

Természetesen az élet megy tovább, de úgy gondoltuk, ha nem is tudtunk az ismert okok miatt többszáz fős összejövetelt tartani, de mindenképpen szerettünk volna megemlékezni e jeles napról, ezért augusztus elsején délután 6 órakor a római katolikus templomban ökumenikus hálaadással köszöntük meg a jó Istennek, hogy megtartott minket és településünket.

Az egyházak részéről Csingi Zoltán görögkatolikus paróchus atya, Eiben Tamás római katolikus plébániai kormányzó atya, és Komor Csaba református lelkész úr vezetésével imádkoztunk, s mondtunk hálát a Gondviselőnek, hogy 74 évvel ezelőtt siker koronázta elődeink önállóságra való törekvéseit. Hutóczki Péter polgármester úr kiemelte, nem volt ez egy könnyű harc, nagyon sokat küzdöttek dédszüleink, nagyszüleink ezért a szabadságért. Templomokat, iskolákat, orvosi rendelőt, és egyéb, a közt szolgáló épületeket húztak fel, hogy az ő, és az utánuk következő nemzedékek életét megkönnyítsék, szebbé tegyék. Vajon ha nem segítenének minket a pályázatok és az állam, a mi generációnk is építkezne társadalmi munkával a jövő generációinak? Nehéz erre a kérdésre helyes választ adni, de bizony az igaz, a mi nemzedékünk már egy kicsit elkényelmesedett, nem biztos, hogy ugyanazzal a lelkesedéssel állnánk hozzá településünk fejlesztéséhez, modernizálásához, ahogy azt anno elődeink tették. Nehéz volt önállóvá válnunk, és ezt nem is tudtuk megtartani, 1989-ben sikerült újból kivívnunk függetlenségünket újabb kemény küzdelmek árán. A ma itt élők feladata, hogy megtartsák szeretett községünk szabadságát, de ezt csak egységben, összefogással, egymás iránti tisztelettel, segítőkészséggel lehet megőrizni, ami a fülöpiekre jellemző is.

Vegyünk példát őseinkről, köszönjük meg a munkájukat, s mi is építsük, szépítsük Fülöpöt, és ha bárki erre jár, mondhassa azt, hogy milyen nagyszerű hely ez a település, és milyen tisztességes és becsületes emberek lakják. Jó itt lenni, és jó itt élni! Jövőre pedig reményeink szerint a szokásokhoz híven egy nagyszabású ünnepséggel tarthatjuk meg a 25. falunapot.

 

Képek

2024. április 19., péntek
Köszöntjük Emma olvasóinkat!
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz.
Facebook
Hírlevél