Szent István király ünnepén, 2019. augusztus 20-án, kedden a szokásokhoz hűen idén is megünnepeltük római katolikus templomunk születésnapját, búcsúját.

Az idén nyáron az államalapítónk tiszteletére szentelt szakrális épület Korbeák Zoltán vállalkozó és Somogyi László Gábor Kölcsey Ferenc díjas művész jóvoltából belső festésen esett át, s ennek köszönhetően a nagy számban megjelent hívek a megújult templombelsőben is gyönyörködhettek.

Délután 4 órakor a „házigazda” Eiben Tamás atya, Márku János atya, Nagy Csaba atya, Rákóczi Jenő atya, és Csingi Zoltán görögkatolikus atya ünnepélyesen bevonultak a templomba, és közösen celebrálták a szentmisét, melynek keretében megáldották az új kenyeret is. Jenő atya szentbeszédében kiemelte, elődeink bejövetelekor nem sok esély mutatkozott arra, hogy a Kárpát-medencében ez a nép gyökeret fog ereszteni. Féltek ugyan a magyarok nyilaitól, de ha Géza fejedelem, és utána István király nem törekszik egy keresztény haza „létrehozására”, akkor Európa ezen részén valószínűleg egy másik nemzet élne, s mi eltűntünk volna a népek süllyesztőjében. Az atya mondott egy történetet egy pap és egy fiatal ember találkozásáról, ahol az ifjú nem ismerte el Isten létezését, és mikor a lelki-vezető keresztvetésen kapta az autóban, ő csak egy megszokott mozdulatsorról beszélt, mint aki megnézte, minden a helyén van-e. A kereszt lehet egy külső szimbólum is, de István számára az élet forrását, létünk alapját jelentette: „Uram, megteszem, amit kívánsz!” Imre fiához intézett intelmeiben sem a földi kívánalmakkal foglalkozott, hanem az itteni átmeneti létet az örök élethez kapcsolta, s arra kérte a herceget, hogy imádkozzon, Istenre figyeljen, majd Ő vezeti az életét kellő bölcsességgel. Fontos, hogy keressük a kapcsolatot a Mindenhatóval, ahogy első királyunk is megértette, előre kell nézni, és rábízni magunkat Krisztusra. Az ima Istenhez köt minket. István nemcsak államférfi volt, hanem elsősorban keresztény ember, azért tudott helyt állni, és megfelelő döntéseket hozni, melyekkel mindig az örökkévalót szemlélte. Jenő atya homíliája végén arra kért bennünket, tegyünk így mi is, hogy igazi ünnep legyen a mai nap, s elmondhassuk, találkoztunk Istennel, mely boldogságot és örömet hozott, s ezáltal lesz teljes az életünk.

A szentmisét követően körmeneten vettünk részt, majd Tamás atya mondott köszönetet mindenkinek, aki valamilyen formában segített és hozzájárult ahhoz, hogy a templombúcsút méltóan tudtuk megünnepelni, majd jókedvűen konstatálta, bizony hallgattunk a harangok hívó „szavára”, s nagy számban jelentünk meg szent királyunk emléknapján. A hirdetések után meglepetésben részesültünk, hiszen az erdélyi Gyergyótölgyes településének énekkara csodálatos élménnyel gazdagított minket. Előadásukban hallhattuk többek között Szent Pál szeretethimnuszát, a Közelebb című számot, vagy az Ott, ahol zúg a négy folyó könnyfakasztó sorait:

„Ott, ahol zúg a négy folyó,
Ott, ahol szenvedni jó,
Ott, ahol kiömlött annyi drága vér,
Egy ezredévről mond mesét a szél.”

Csendes, kicsiny közösségünkben ezekben a percekben megerősödtünk magyarságunkban és kereszténységünkben, felemelő érzés volt ezzel szembesülnünk. A szentmisét követően a templomkertben a híveket szendviccsel, ásványvízzel, és süteményekkel kínálták, a meghívott vendégek pedig a Művelődési Házban vacsoráztak, ahol Hutóczki Péter polgármester úr megköszönte mindenkinek az összefogást a templomban való munkálatokban, és a búcsú létrejöttében való segítséget.

Isten éltessen Magyarország!