2019. május 04-én kilencedik alkalommal került sor a Gasztronómiai és Kulturális Fesztivál megrendezésére. Minden évben új "köntösbe" öltöztetjük a Művelődési Házat és helyiségeit Somogyi László Gábor tanár úr ötleteivel. Most is hasonlóan tettük ezt, díszítettünk párnákkal, szőttesekkel, goblenekkel és minden más régről ránk maradt tárgyakkal, hordóval, szőlődarálóval, korsóval, lócákkal, teknőkkel.

Rendhagyó, dupla ünnep lett ez a nap, hisz a Gasztronómiai Fesztivál  most egybeesett anyák napjával, s ezen nemes hivatás jelenlévő képviselőit is köszöntöttük.

A Művelődési Ház zsúfolásig telt nagytermében Hutóczki Péter polgármester úr megnyitotta az eseményt, s köszöntötte a vendégeket: „A Gasztronómiai Fesztivált azért mindig húsvét után tartjuk, mert a fülöpiek többségében katolikusok, és a nagyböjt idején nem vigadnak,  bizonyos ételektől tartózkodnak. Ebben az évben csak a húsvétot követő második szombaton tartjuk a rendezvényt, hiszen nagy örömünkre előző héten egy esküvő miatt foglalt volt a Művelődési Ház.” - mondta polgármester úr. Ezúton köszöntötte a frissen házasodott Balogh Tamást és Lakatos Adriennt, s megajándékozta őket a ma készített ételféleségek receptfüzeteivel. Megkülönböztetett tisztelettel szólt testvértelepülésünkről, Érbogyoszlóról, polgármesteréről, Kócza Istvánról, és az általa vezetett helység lakosairól, egyúttal köszönetét fejezte ki, hogy ők is különféle receptekkel és ételekkel gazdagították ezt a rendezvényt. Koszta Sándor a kemence építésében nyújtott kitűnő segítséget, s nem maradt el a kalácssütés sem a fülöpi asszonyokkal, akik eme ritka finom töltelékes kelt tésztával kedveskedtek e jeles napon.

Polgármester úr köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki mai nap sikerességéhez nyújtott segítséget! Kiemelte az Önkormányzat és a Művelődési Ház dolgozóinak a munkáját, akik még május 1-jén is díszítették a termet és környezetét. Összefogással lehet csak ilyen eseményt megvalósítani. Köszönöm nektek is!

Az esemény fővédnöke, térségünk országgyűlési képviselője Tasó László úr köszöntőt mondott, majd megosztotta gondolatait a teremben helyet foglaló vendégekkel.

A múlt heti esküvő kapcsán, a családok fontosságáról, és lehetőségeikről beszélt. Kiemelte a szülőhely szeretetét, a barátságot, az egymás iránti tiszteletet, és a megtartás erejét. Ezek fontosak az ilyen kis közösségek fennmaradásában s egy ilyen esemény megvalósításában.

Megemlítette, talán jövőre, a jubileumi 10. Gasztronómiai és Kulturális Fesztiválra sikerül elkészítenie a már korábbi években beharangozott dámvadast. Bízunk benne, hogy képviselő úr jövőre meglep bennünket a finom étekkel.

Kárpáti Péter a nézőközönség nagy örömére (színész, műsorvezető, a Tv ben ismert  Barátok közt Örökös tagja, a sorozat egyik főszereplőjének, Berényi Andrásnak a szerepét játszotta) a gasztronómia fontosságáról adott néhány jó tanácsot:

„Régen más ízek voltak, jobbak, mint a mai "modern" gasztronómiai világban.

A mezőgazdaságban dolgozók a „mai felfogás” szerint egészségtelen ételeket ettek (kolbász, szalonna), mégis életteliek voltak, szükség volt az energiára a nehéz fizikai munkához.  Utalt a zsír használatának fontosságára. Felhívta a figyelmet a fokhagyma szükségességére, mely manapság nem olyan „divatos”, pedig egészséges, és fontos szerepe van ételeink ízesítésében.

A köszöntők, és a megnyitó után a várva várt kóstolás vette kezdetét.

Ez idő alatt „Jó ebédhez szól a nóta” zenés műsorral tették hangulatossá az ízek véleményezését R. Kárpáti Péter vezetésével, Gyebnár Csekka musical színésznő, Dézsenyi Zsófi színész, rendező, énekes, Lakatos Dóra színész, rendező, és Kohautek Csaba színész, énekes előadásában.

A Művelődési Ház előtere alkalomhoz illő díszítéssel várta a közel 100 féle ételféleségek kóstolását: levesek, pörköltek sokaságát, rengeteg süteményt, kalácsféleséget. A recepteket ebben az évben is egy szakácskönyvben jelenítettük meg, melyet minden kedves ételkészítő jutalmul kapott. Nagysikert aratott az Önkormányzat képviselői által készített friss hurka, kolbász és toroskáposzta is, mely nem mindennapi számunkra. A nap fénypontja mégis a vendégként jelenlévő műsorvezető, színész R. Kárpáti Péter által készített paprikás csirke lett, melyben a Fülöpi Nyugdíjas Klub tagjai voltak segítői, és a Vadásztársaság által készített vadas pörkölt is nagyon népszerű volt.

A kóstolást, miután minden elfogyott a terített asztalokról, kulturális műsorok követték.

A Piros Mályva Népdalkör gyönyörű hangú dalosai léptek színpadra, akik helyi gyűjtésből szerelmes, fülöpi népdalokat énekeltek, s nem maradt el az anyák napi meglepetés dal sem. A Fülöpi Búzavirág Néptánccsoport tagjai utánozhatatlan mozgással és rendkívül jó hangulattal szilágysági és kalotaszegi táncokkal szórakoztatták a nézőket.  A hangulatot már csak fokozta a Valcer Táncstúdió fiatal táncosai Karacs Anna és Dankó Tamás, akik fiatal koruk ellenére gyönyörű mozdulatokkal ékeskedtek a színpadon a latin amerikai táncokkal.

Ezután a fiatal Szűcs Ákos, kicsiny falunk szülöttének, Szűcs Csabának gyermeke tette próbára a nézők előtt a hangját és a hegedű használatában való jártasságát gyermeki - profi módon.

Az Édesanyák köszöntése megható élmény minden évben. A helyi óvodások és a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola tanulói műsorokkal kedveskedtek a számukra is oly fontos, őket is világrahozó szülőknek. Örömkönnyek szökkentek a hallgatóság szemében.   Képviselőink vörös rózsával tették meghatóbbá, emlékezetessé a jelenlévő édesanyák köszöntését.

A helyi csoportok után sztárvendégek léptek színpadra:Kárpáti Péter és társainak zenés műsora Gyebnár Csekkával, Dézsenyi Zsófival, Lakatos Dórával, Kohautek Csabával nagy sikert aratott. A jelenlévők szűnni nem akaró tapssal jutalmazták az előadók művészi ajándékát.

Késő esti órákban került sor az ételkészítőknek az oklevél, a receptfüzet és ajándék átadására, melyet Hutóczki Péter polgármester úr és Furó Tiborné képviselő nyújtott át.

Köszönjük szépen Hutóczki Péter polgármester úrnak, a képviselő-testületi tagoknak, önkormányzatunk és a Művelődési Ház dolgozóinak, Somogyi László Gábor Kölcsey Ferenc díjas művésznek, a Helyi Értéktár Bizottság tagjainak, az ételkészítőknek, az előadóművészeknek, a fellépőknek, az önkéntesen segítőknek és minden kedves megjelent vendégnek, hogy hozzájárult rendezvényünk sikeréhez.

A nap végére örömmel, elfáradva, és élményekkel gazdagodva hagyhattuk el a találkozó helyszínét. Bízunk benne, jövőre a jubileumi, X. Gasztronómiai és Kulturális Fesztivál is hasonlóan nagyszerű, mindenki megelégedésére szolgáló esemény lesz. Várjuk kedves vendégeinket 2020-ban is.

Furó Tiborné  
Önkormányzati képviselő

 

Képek

2024. március 29., péntek
Köszöntjük Gedeon, Johanna olvasóinkat!
Holnap Auguszta napja lesz.
Facebook
Hírlevél