Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola 2017 november 23-án egészségnapot tartott az iskola tornatermében.

Az egészségnapunk elején Ilyésné Kuprák Kornélia, kedves védőnőnk tartott egy kis felvilágosítást a higiénia szabályairól.Miután meghallgattuk az ő jó tanácsait, Tóthné Zágon Mónika testnevelés tanárnő zenés aerobik foglalkozást tartott, majd a step pad, ördögbot, tipróka sporteszközöket is kipróbálhatták a gyerekek. Vendégünk volt még Buknicz Erika, mint fodrász és manikűr, pedikűrös, aki minden kedves érdeklődőt jó tanáccsal látott el haj és köröm ügyben, illetve szépítette a gyerekek körmeit és hajaikat, nagyon népszerű volt a gyerekek körében. Ezúton is köszönjük önzetlen, áldozatos munkáját!

Hagyományainkhoz tartozik még minden egészségnapon, hogy Ilyésné Kuprák Kornélia védőnő és Szabó Attiláné asszisztens vércukrot és vérnyomást mérnek, ez nem maradhatott ki ebből az egészségnapból sem.

Lehetősége volt még a gyerekeknek kvíz, totó kitöltésére az egészséges táplálkozásról, amit a későbbiekben értékeltek, és egy kis ajándékkal jutalmazták a legjobban teljesítőket.

Közben a szülők feltálalták a jól elkészített pástétomokat és gyümölcssalátákat, minden osztály saját asztalára, amit előzőleg az ebédlőben készítettek el, és meg is lehetett kóstolgatni. Nagyon sokféle finomságot fogyaszthattak az érdeklődő vendégek és a gyerekek is egyaránt. Szinte mindenféle pástétom megtalálható volt köztük, amit a szépen megterített asztalon díszítettek és gyümölcssalátával gazdagították.

A pástétomok mellett, házilag készített Kubu italt is fogyaszthattak a gyerekek.

A sok finomság és mozgás után kézműves foglalkozásra is lehetőség nyílt a terem egyik sarkában, illetve ügyességi készségeiket is bemutathatták az érdeklődők.

Zárásként Czigléné Tátorján Erika és Niziolék Emese tanárnő tartott egy kis táncos foglalkozást.

A gyerekeknek ismét lehetőségük nyílt egy programon való részvételen, ahol jól érezhették magukat.

Minden kedves vendégnek, szülőknek, és akik jelen voltak a programon, köszönjük a megjelenést és az áldozatos munkát!

                                                                                                                                                                                                                     Mitala Mónika és Bordás Erzsébet  Renáta 
                                                                                                                                                                                                              tanítók

 

Képek

2024. április 20., szombat
Köszöntjük Konrád, Tivadar olvasóinkat!
Holnap Konrád napja lesz.
Facebook
Hírlevél