Moziban és színházban voltunk…

 

 2014. január hónapban a Fülöpi Általános Iskola diákjainak több kikapcsolódási lehetőségük is volt, a dolgos, tanulással teljes, szürke hétköznapok közepette az IPR pályázatnak köszönhetően.

 Az iskola HHH-s tanulóinak, mintegy 91 főnek nyílt lehetősége ellátogatni a debreceni Apolló moziba, megtekinteni egy 3D – s rajzfilmet, mely a „Pulykaland „ - címet viselte.

A diákok busz különjáratok segítségével jutottak el Debrecenbe, ami már önmagában is jókedvre derítette őket, hiszen a csoportos utazás mindig örömmel tölti el a tanulóinkat.

A film megtekintését követően ismét sok élménnyel gazdagodott mindenki, aki részese lehetett ennek a szép délutánnak.

 Ezt követően ismét „kulturálódni ” volt lehetősége a fülöpi diákok egy részének, ismételten az IPR pályázatnak köszönhetően tekinthették meg főképp a 7 – 8. osztályos tanulók a debreceni Csokonai színház „Légy jó mindhalálig ” – című előadását, 2014. január 31 – én. A diákokat a színház világa teljesen magával ragadta és egy örökre szóló, feledhetetlen élményben lehetett részük. A sok-sok díszlet, a szép jelmezek és a zenei betétek tették még színesebbé az estét.

Így tekinthettek meg a gyermekek egy olyan darabot, amely az általános iskolai magyar irodalom tanulmányaikban kiemelkedő jelentőséget kap, kötelező olvasmány formájában, viszont a látottak egy olyan vizuális élményt adtak a diákjainknak, amit a regény olvasása közben fel tudnak használni emlékképeikből.

                                                                                 

Molnár-Brehó Mónika     

Képek

2024. május 10., péntek
Köszöntjük Ármin, Pálma olvasóinkat!
Holnap Ferenc napja lesz.
Facebook
Hírlevél