A történet ott kezdődött, hogy iskolánk 2010. szeptemberében bekapcsolódott a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány által hirdetett országos fittségi felmérésbe. Ez különböző vállalásokkal járt, többek között azzal, hogy tanulóinkon erőt, állóképességet és gyorsaságot mérő teszteket kellett elvégezni, és azok eredményeit egy országos adatbázisba továbbítani mind ősszel, mind tavasszal.

További kikötés volt a meghirdetett pályázatban, hogy egy,  az alapítvány által meghirdetett körzeti atlétikai versenyen , részt vegyünk 20 fős csapatunkkal /10-10 lány, ill. fiú/.

Ez utóbbiról szeretnék néhány sorban beszámolni.

A körzeti versenynek Hajdúnánás adott otthont 2011. május 3-án, és a kiírásnak megfelelően 20 fős csapattal érkeztünk a helyszínre. Iskolánkat, az őszi és tavaszi felmérések alapján, a legjobb eredményeket elért tanulók képviselték a harmadik korcsoportban (1998 és 1999-es születésűek).

Versenyzőink 3 versenyszám /30-, és 3000 m-es síkfutás valamint helyből távolugrás/, nemenkénti ágaiban mérték össze erejüket Polgár, valamint a házigazda Hajdúnánás legjobbjaival.

Az eredmények, nyugodtan mondhatom, felülmúlták előzetes várakozásainkat.

Tanulóink maximálisan „odatették” magukat a versenyszámokban, és a 6 megszerezhető aranyéremből hármat meg is szereztünk. A maradék három aranyérmen a rivális két iskola osztozott.

Az eredményhirdetéskor nemcsak a gyermekszemek csillogtak fényesen, hanem a győzteseink, helyezettjeink nyakában elhelyezett érmek is.

Az elvégzett derék munkát jutalmazandó, iskolánk lehetővé tette a versenyen résztvevő 20 tanuló számára, hogy egy másik, ugyancsak a sporthoz köthető rendezvényen is részt vegyen.

Ennek színtere a debreceni Oláh Gábor utcai Sportcentrum volt, apropója pedig a II. Debreceni Nagy Sportágválasztó elnevezésű rendezvény.

Május 13-án péntek délelőtt, 9-től 14 óráig iskolák bejelentkezett csoportjai próbálhattak ki több mint 50 sportágat, szakedzők és segítőik asszisztálásával. Mint testnevelő tanárnak felemelő érzés volt látni a nyüzsgő, sportolni vágyó gyereksereget.

Kis csapatunk nem sokat tétlenkedett, és a terepszemlét követően a tettek mezejére lépett.

Tanulóink különféle küzdősportokat, labdajátékokat próbáltak ki és ízelítőt kaptak olyan -felénk kevésbé elterjedt- sportágakból is, mint az amerikai futball, baseball, golf, sportlövészet, tőrvívás vagy a nordic walking, amely a hegyi túrázás, egy speciális formája.

A hab a tortán a húsz személyes sárkányhajó kipróbálása volt a csónakázó tavon, amit tulajdonképpen egy óriási kenuhoz tudnék hasonlítani.

Mindkét helyszínen és rendezvényen rengeteg -nemcsak sport- élménnyel gazdagodtunk, és bízunk benne, hogy a folytatás jövőre sem marad el!

 

Iskolánkat Hajdúnánáson a Bánszegi Zsófia, Dubász Anita, Darai Mária, Nagy Renáta, Palánkay Enikő, Perczák Edina, Vass Nikolett, Zöld Dzsenifer, Zih Viktória, Pap Mercédesz, Hamza Roland, Humicsku Ádám, Bémer János, Balogh Ronald, Dubász János, Fiák Martin, Hosszú Kristóf, Picil András, Tóth Bence, Hadnagy Szabolcs összetételű csapat képviselte.

 

Helyezettek:

 

-         Palánkay Enikő : - 3000m síkfutás I. hely

- helyből távolugrás, III.hely

 

-         Hamza Roland : - 3000m síkfutás I. hely

 

-         Hosszú Kristóf : - 30m síkfutás I. hely

- helyből távolugrás III.hely

 

 

Varga Tamás

 

 

Képek

2024. május 10., péntek
Köszöntjük Ármin, Pálma olvasóinkat!
Holnap Ferenc napja lesz.
Facebook
Hírlevél