2017 októberében Fülöpön járt a Vajtó Produkció vezetője, Vajtó László, aki kollégájával együtt szeretett településünkön forgatott, lefilmezve községünk legszebb pontjait, s bemutatva néhány vállalkozást és a művészeti csoportokat. Ez év november 19-én visszatértek hozzánk, hogy a Vajtó és a világ című útifilm-sorozat rólunk szóló részét befejezzék, és hamarosan a nagyközönség is láthatja a műsort.

A filmesek a Művelődési Ház kültéri kemencéjénél helyezték el kameráikat, és Hutóczki Imre helyi önkormányzati képviselő mutatta be a padlutka elkészítésének a módját. Ezt a tormaleveles ételt falugondnokunk nagy rutinnal és magabiztossággal „vitelezte ki”, s a főzés közben különböző régi történetek, anekdoták mesélésére is volt idő. Az edényből nem lett kisajnálva a hozzávaló, a húson kívül bőven kerültek bele a konyhakert növényeiből is, és a fűszerek, ízesítők sem hiányoztak az ételből, na és természetesen a tormalevél nélkül elképzelhetetlen lett volna ez a finomság. A speciális főzőeszköznek köszönhetően a padlutka sokkal hamarabb megfőtt az átlagosnál, így a kóstolás örömeire sem kellett sokat várni. Az étek illatai sem hagytak maguk után kívánnivalót, de az íze egyenesen fönséges volt, talán Mátyás király sem evett ilyen egyszerű, mégis kiváló ínyencséget a reneszánsz lakomákon. Ha a kamerák beszélni tudnának, talán versbe foglalták volna a látottakat. Vajtó László műsorvezető és kollégája is elégedett volt a végeredménnyel, nagyon ízlett nekik a fülöpi padlutka.

Legutolsó információink szerint 2019. december 1-jén délelőtt 10 órakor a D1 TV-én, 21 órától pedig a Hatoscsatornán lesz lehetőség megtekinteni a Vajtó és a világ Fülöpről és  Nyírábrányról szóló műsorát, december 5-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor a PAX TV-én is látható lesz az adás. Reméljük, sokan fognak majd a televíziók előtt ülni, s nézni a településünkről és szomszéd községünkről szóló útifilmet, s ígéretet kaptunk rá, hogy közösségi oldalunkon is elérhetővé tehetjük majd a produkciót. Köszönjük szépen Vajtó Lászlónak és kollégájának, az érintett televízióknak, hogy széles nyilvánosságot biztosítanak kicsiny falunk megismertetéséhez.

 

Képek

2024. május 12., vasárnap
Köszöntjük Pongrác olvasóinkat!
Holnap Imola, Szervác napja lesz.
Facebook
Hírlevél