joomla templates top joomla templates template joomla

Nívódíj

A fülöpi Népdalkör 2010. november 6-án a Vass Lajos Népzenei Szövetség Kárpát-medence-i döntőjén vett részt. A döntőt megelőzően megyei illetve regionális elő és középdöntőkön kellett olyan eredményt elérni a csoportnak, hogy a döntőben képviselhesse régiónkat.

A döntőben határainkon belülről és túlról 180 csoport mutatta be tudását, akiket a szakmai zsűri közel 8000 szereplő közül választott ki.

A döntőn nagy tudású mezőnyben és szigorú szakmai zsűri előtt kellett bizonyítani tudásukat, produkciójukért kiemelt Nívódíjat érdemeltek ki.

A csoport minden tagjának szívből gratulálunk és mind az éneklésben, mind magánéletükben további sikereket és ehhez nagyon jó egészséget kívánunk.